Sajtótájékoztatót tartott a Nyíregyháza Spartacus FC. A klub vezetése az elmúlt napokban változott, Dankó Gergő klubigazgató az eseményen mutatta be az újságíróknak Fekete Tivadart. A sportigazgató Szentlőrincről érkezett, és azon dolgozott, hogy megfelelő stábot alakítson ki. Visinka Edével mindenben megállapodtak, így ő lett a Szpari új vezetőedzője.

- Ő állt az első helyen azon az edzői listán, melyet szempontjaink szerint összeállítottunk. Szerettem volna olyan edzőt, aki dolgozott már az NB-II-ben és az utánpótlásban is, és nem áll tőle messze a fiatalok csapatba építése. A szakmai tudás mellett megfelelő pedagógiai érzékkel rendelkezik, és szimpatikus volt, hogy amikor leültünk tárgyalni, maximálisan azonosult a céljainkkal - mondta Fekete Tivadar sportigazgató.

Az új vezetőedző, Visinka Ede játékosként évekig futballozott a jugoszláv majd a szerb élvonalban, többek között a Crvena Zvezda, és a Rad Beograd futballistája is volt, majd légióskodott Izraelben és Izlandon is. Edzőként végig járta a ranglétrát, dolgozott a Kecskemét és a Puskás Akadémia utánpótlásánál. A PAFC NB-III-as csapatával bronzérmes lett, majd Csákváron az NB-II-es gárdával a negyedik helyen állt, amikor a járvány miatt félbeszakadt az idény. Legutóbb a Tiszakécske vezetőedzője volt a másodosztályban, ahol a 7. fordulóban vette át a csapatot, és végül bravúros teljesítménnyel az NB-II-ben tartotta az együttest, sőt a klub történetének eddigi legjobb helyezéseként a 13. pozícióban zártak.

- Örültem, amikor Fekete Tivadar megkeresett. Szeretnék egy olyan csapatot kialakítani, hogy a Szpariról látsszon, hogy erős, jó csapat, hogy mit akar játszani. A keret erre alkalmas, de néhány helyen igyekszünk megerősíteni. Az idő rövid, mindössze négy hét lesz a felkészülés, mely január 2-án indul, de a játékosok kaptak egyéni edzéstervet a szünetre is. Ne ígérhetek nekik mást, mint vért és verítéket, keményen fogunk dolgozni, hogy visszaszerezzük a szurkolók, a város bizalmát - mondta Visinka Ede.

A vezetőedző elmondta, a csapat nem utazik edzőtáborba, végig hazai környezetben készül, és négy edzőmeccset vív majd a Nyíregyháza.

- A szakmai stáb többi tagjával is megkezdődtek az egyeztetések, bízunk abban, hogy a felkészülés kezdetére ez végleges lesz. A játékoskeretnél posztokra szeretnénk igazolni, már folynak a tárgyalások labdarúgókkal – tette hozzá Dankó Gergő klubigazgató.

Vissza