3-0-ra kikapott a magyar u19-es válogatott Olaszországtól. A mieinknél a Szpari játékosa, Farkas Bendegúz kezdőként lépett pályára. 

- A mérkőzést megelőzően tudtuk, hogy az ellenfél négy vagy öt védővel fog felállni, végül a négyvédős rendszert választották, és a srácok hamar alkalmazkodni tudtak ehhez. Célként fogalmaztuk meg a labdakihozatalok jó és pontos végrehajtását, amit többször is végre tudtunk hajtani, de technikai hibák miatt sokszor nem tudtuk folytatni az akciókat. A hátsó alakzat előrejátéka szintén pozitívum, de ebben is kell fejlődnünk kell, hiszen a játékosok ritkán találkoznak ilyen szintű letámadással. A kapott gólokat meggondolatlan technikai hibák előzték meg, ezeket mindenképpen ki kell küszöbölni. A hiányosságok ellenére a hozzáállással elégedettek lehetünk, a csapat mindent megtett a pályán. A legfontosabb különbséget ma az apróságok, technikai finomságok jelentették, ezért a regenerációt és a mérkőzés kielemzését követően dolgozni fogunk az elkövetett hibák kijavításán – fogalmazott a szövetség honlapján Szélesi Zoltán szövetségi edző a lefújást követően.

Olaszország U19 - Magyarország U19 3-0 (1-0)

Magyarország: Pécsi Ármin – Farkas Bendegúz (Kaján Norbert, 60.), Győri Ábel Zsolt (Heil Máté, 60.), Nagy Zoltán, Horváth Hunor (Szécsi Patrik, 46.) – Molnár Adin (Krajcsovics Ábel 46.), Bakti Balázs (Tuboly Máté, 46.) Kocsis Dominik, Kállai Zalán (Menyhárt Zsombor, 70.) – Keresztes Noel (Nagy-Kolozsvári Dániel, 54.), Gruber Zsombor (Tóth Tamás Vid, 70.)

A két csapat november 19-én, szombaton ismét megmérkőzik egymással.

Fotó: mlsz

Vissza