A hagyományoknak megfelelően a Nyíregyháza Spartacus-Bozsik Akadémia vezetése idén is köszöntötte az U19-es csapat végzőseit. A 2001-es korosztály labdarúgói búcsúztak, 11 játékos. Nyugodtan kijelenthetjük: ez az évjárat nagyon erős volt, a fiatalok közül többen is bemutatkoztak a felnőttek között. 

" Van közöttetek olyan, aki a kezdetektől nálunk futballozik, és remélem örömmel gondol majd vissza az itt töltött időre. Nekünk, edzőknek az volt a célunk, hogy első sorban embereket neveljünk belőletek, másod sorban pedig futballistákat. Úgy érzem, mindkettő sikerült. Bár az akadémiai korszak most számotokra befejeződik, szeretnénk, ha a klubnál maradnátok! Vannak akiknek már élő szerződésük van a felnőtt csapattal, de mindenkinek felajánlottuk, hogy a Szpari II-ben tovább futballozhat nálunk, ami jó átmenetet jelenthet az utánpótlásból a felnőtt világba. "  - mondta beszédében Németh Károly akadémiai igazgató.

A 2001-es végzősök: Tóth Ádám, Starosta Dávid, Németh Csaba, Trencsényi Bence, Szokolai Márk, Poór László, Ferencz Róbert, Molnár Zoltán, Bálint Ákos, Boda Balázs, Matyi Zoltán 

  

Vissza