Újabb játékossal bővült a Nyíregyháza Spartacus kerete. A klub vezetése mindenben megállapodott Forró Gyulával, így a szélső védő csatlakozik a Szlovéniában edzőtáborozó csapathoz. A labdarúgó többek között az MTK-ban, Kecskeméten, Újpesten, legutóbb pedig a Puskás Akadémiában játszott, és háromszor szerepelt a magyar válogatottban is Finnország, Oroszország és Litvánia ellen. Ma minden szükséges papírt aláírtak a felek Budapesten, hogy a labdarúgó már holnap utazhasson a roglai edzőtáborba. 



 - Úgy érzem kellett ez a váltás, és örömmel mondtam igent a Nyíregyháza megkeresésére. Mindkettőnknek közösek a céljaink, szeretnénk az élvonalban szerepelni, én pedig azon leszek, hogy ehhez segítsem a klubot.  Nagy bennem a bizonyítási vágy! A Szparinál minden feltétel adott, a szakmai stábot látva pedig optimista vagyok. Holnap Bene Ferenccel utazom Szlovéniába, és csatlakozok a többiekhez – mondta Forró Gyula.

A labdarúgóval 2+1 éves szerződést kötött a Spartacus, és a védő a 23-as számú mezben játszik majd.

Vissza