Szerződést bont a Nyíregyháza Spartacus Szabó Attilával. A kapusedző 2015 óta irányította a hálóőrök felkészülését.

- Amikor Véber György vezetőedzővel megállapodtunk, akkor jelezte, szeretne saját stábbal dolgozni, mert azt hatékonyabbnak tartja. Mi ezt elfogadtuk, ezért november 15-től Borsos Vilmos lesz a Nyíregyháza Spartacus kapusedzője. Szabó Attilával sem szakmailag, sem emberileg semmilyen problémánk nem volt az elmúlt időszakban, és nagyon köszönjük neki azt, amit a klubért tett. További munkájához sok sikert kívánunk – mondta Brekk János ügyvezető.

Szabó Attila 1,5 évig dolgozott a Szparinál, és 48 bajnoki mérkőzésre készítette fel a kapusokat, akik összesen 39 gólt kaptak.

- Sajnálom, hogy így alakult, de örülök, hogy nem volt kifogás a szakmai munkámat illetően. Úgy érzem, a Szparinál töltött időszakom alatt nem érhette szemrehányás a kapusok teljesítményét, igyekeztem legjobb tudásom szerint felkészíteni őket. Szeretnék a továbbiakban is lehetőséget kapni a nyíregyházi sportéletben, és nem mondtam le arról sem, hogy egyszer még visszatérek a Szparihoz – mondta Szabó Attila. 

Vissza