Mozgalmas hét van a Nyíregyháza Spartacus háta mögött. A csapatnál edzőváltás történt, szerdától már Feczkó Tamás vezetőedző irányítja a tréningeket. Eldőlt, hogy asszisztensedzőként a nyíregyházi Balogh Zoltán és Márton István, míg játékos- és ellenfélmegfigyelőként Pajkos János segíti majd. A klub továbbra is számít Csernijenko Ruszlán és Szatke Zoltán munkájára, ők a Bozsik Akadémia utánpótlás csapataihoz kerülnek vissza. 

Vasárnap a Szolnok lesz a következő ellenfél. A szolnokiak jól kezdték a szezont, hat fordulón keresztül veretlenek voltak - többek között a DVTK-t is legyőzték. Első vereségüket a Vasastól szenvedték el. 16 pontot szereztek eddig, és a 11. helyen állnak a tabellán. Érdekesség, hogy a vendégeket az a Csábi József irányítja, aki volt a Spartacus trénere is az NB-I-ben, a másodedzője pedig épp Feczkó Tamás volt. Most egymás ellen meccselhetnek majd. A találkozó 13 órakor kezdődik, és ezúttal is lesz élő stream közvetítés.      

Vissza