1998-ban sikerült! Egy szezonon belül legyőztük a Debrecent (4-2) és a Diósgyőrt (3-1) is. Szombaton ismét duplázhatunk, a Loki elleni győzelem után a DVTK ellen is nyerhetünk. Ezzel együtt pedig meg is előznénk a borsodiakat a tabellán, akik 2 ponttal szereztek eddig többet. 

- Ez is egy cél, de nagyon fontos lenne, hogy ugyanazt a minőséget és mentalitást hozzuk, mint a Debrecen elleni rangadón. Erre lesz szükség a Diósgyőr ellen is, mert ez szintén egy nagyon fontos mérkőzés. Jó lenne zsinórban megnyerni a harmadik bajnoki meccset is, ez sokat jelentene, mert stablizálnánk pozíciónkat a tabellán. Tudjuk, hogy nehéz mérkőzés lesz. Sajnos vannak hiányzóink betegség illetve sérülés miatt, de vannak visszatérők is, így folyamatosan változik a keret, a meccs előtt derül ki, kire számíthatok, próbáljuk a legjobb kezdőt felállítani. A védekezés fontos lesz, mert ha nem kapunk gólt, az már fél siker, mivel elől sok helyzetet tudunk kialakítani, a diósgyőriek viszont az elmúlt meccseiken nagyon stabilan védekeztek, így  nem lesz könnyű dolgunk - mondta Tímár Krisztián vezetőedző. 

Géresi Krisztián a gerincműtétje után, Farkas Bendegúz pedig a vakbél műtétje utáni gyógytorna foglalkozásokat végzi, szerencsére tünetmentesek ès fennakadás nélkül halad a rehabilitációjuk. Baki Ákos kisebb izomsérüléssel bajlódott, így elővigyázatosságból nem volt a Kecskemét elleni keretben, de a héten újra teljes értékű munkát végzett a csapattal. Nika Kvekveskiri a combjára kapott rúgást a DVSC elleni mérkőzésen, így hagyott ki edzéseket. A tréner számít a szurkolók támogatására is. 

- Szeretném, ha ugyanolyan hangulat lenne, mint a Debrecen ellen volt. Jó lenne, ha a Városi Stadion egy olyan erődítmény lenne, ahová nem szívesen jönnek az ellenfelek. Ha a szurkolók mögénk állnak, akkor mindenkire pokoli hangulat várhat, és bízom abban,  hogy ez most is így lesz - tette hozzá a vezetőedző.  

Vissza