Folyamatosan egyeztet a Nyíregyháza Spartacus vezetése annak érdekében, hogy kialakítsa a következő szezonra a játékoskeretet. Pénteken eldőlt, hogy három labdarúgóra nem számít a jövőben a Szpari. Forgács Dávid a téli szünetben érkezett a klubhoz, és három tavaszi mérkőzésen léphetett pályára. Szekszárdi Tamás egy éve csatlakozott a csapathoz, az előző idényben 13 alkalommal ölthette magára bajnokin a Spartacus mezét, 10 esetben kezdőként, és a Szeged ellen gólt szerzett.  A középpályás mellett  Pejovic Danilo is távozik, a lejáró szerződését nem hosszabbítja meg a klub. A belső védő 2018-ban igazolt Nyíregyházára, 46 bajnokin szerepelt piros-kékben és egy gólt szerzett.

- Amikor idejöttünk, tudtuk, hogy meg kell  erősíteni a csapatot ahhoz, hogy legyen esélyünk a feljutásért harcolni. Ehhez néhány helyen változtatnunk kell, és úgy tudunk új játékosokat hozni, ha néhány labdarúgótól elköszönünk. Nem volt emberileg semmilyen probléma a most távozókkal, de nem győzött meg a teljesítményük -  mondta Gálhidi György vezetőedző.

Mindhárom játékosnak köszönjük amit a Nyíregyháza Spartacusért tettek, további pályafutásukhoz sok sikert kívánunk! A távozók mellett érkezők is lesznek, több labdarúgóval tárgyal a klub vezetése.

Vissza