Két labdarúgóval is megállapodást kötött a Nyíregyháza Spartacus. Gajdos Zsolt a Haladástól érkezik a Szparihoz. A 24 éves támadó korábban Szolnokon, Csákváron, Békéscsabán, a Puskás Akadémiában és a Videotonban is szerepelt. Ősszel még  ellenfélként játszott a Városi Stadionban a felcsútiak színeiben, a téli szünetben szerződött Szombathelyre. 

- Nagyban befolyásolta döntésemet az a célkitűzés, melyet az új szakmai stáb felvázolt. Remélem sikerül olyan keretet összeállítani, mely alkalmas lesz arra, hogy ezt a tervet megvalósítsuk - mondta Gajdos Zsolt. 

Szintén megállapodott a Nyíregyháza Papp Mátéval. A 27 éves labdarúgó Budaörsről érkezik, ahol 2016-ban házi gólkirály volt 7 találattal. A támadó több poszton is bevethető, így szélső középpályásként is használható. Pályafutása során futballozott a Ferencvárosban és Siófokon is, és tagja volt több korosztályos válogatottnak is. Ma mindenben megállapodtak Szűcs Mihály sportigazgatóval. 

- Szeretnék folyamatosan játszani, és a csapattal az élvonalba jutni. A Nyíregyháza egy nagy múlttal rendelkező klub, örömmel jöttem - mondta Papp Máté. 

Mindkét játékossal két évre szóló szerződést kötött a Nyíregyháza Spartacus FC. 

Vissza