A Siófok vendége lesz vasárnap a Nyíregyháza Spartacus. A válogatott mérkőzései miatt volt egy kis szünet, lehetett rendezni a sorokat.

- A bajnokság felénél tartunk, és a szünet arra volt jó, hogy egy kis erőt gyűjtsünk a hátralévő fordulókra, és ugyanolyan eredményesek legyünk, mint az elmúlt kilenc mérkőzésen. Sajnos a komoly sérültek még nem térhetnek vissza, de már elkezdhették a munkát. A hétvégi ellenfél Siófok megelőz minket a tabellán, örülnénk, ha a vasárnapi meccs után helyet cserélnénk. Mindkét csapat jó formát mutatott tavasszal, így szoros mérkőzésre számítok, de az a célunk, hogy három ponttal jöjjünk haza Siófokról – mondta Feczkó Tamás vezetőedző.

Gresó Mátyás és Csilus Ádám a Szpari II-ben már pályára léphetett, de még nem játszottak végig. Paku Roland is elkezdte a munkát, de fizikálisan van lemaradása.  A Siófok – Nyíregyháza Spartacus találkozó vasárnap 17 órakor kezdődik. A hazai klubtól kapott információ szerint nem lesz élő stream közvetítés. A siófokiak keretében vannak ismerős játékosok, Polényi Gábor és Jagodics Bence is játszott a Szpariban.

Vissza