A Walter Payton Év embere díj idei győztese  Andre Carter, a Miami Dolphins védőfalának segédedzője és Ndamukong Suh a csapat játékosa. Nálam legalábbis mindenképp. Sokszor halljuk az amerikai storykat az adakozó, a közügyekben állást foglaló , segélyszervezeteket, kórházakat támogató játékosokról, azonban annyira távolinak és sokszor csak PR-fogásnak tűnik ez, hogy igazán talán oda sem figyeltünk ezekre. Eddig

Most ugyanis saját kis országunkban is megtapasztalhatjuk, hogy ez valóban szívből jön odakint. Valóban érdekli a játékosokat, edzőket a közösség, a jó Ügy.

Tomek Zoltán neve a hazai “gurulós foci”(ahogy Sankó mondja) közösségében, különösen az aktív szurkolói közegben sokaknak mond és jelent valamit. Zolinál tavaly nyáron akut limfoid leukámiát állapítottak meg, sok egyéb szövédménnyel párosulva, aminek orvosi leírása sajnos sorokat töltene meg. Így röviden érzékeltetve a helyzetet, tavaly az övén kívül egyetlen ilyen esetet regisztráltak. Az egész világon. Szurkolói csoportok, a hazai “gurulós fociban” dolgozók sokasága fejezi ki szolidaritását, a márciusi csontvelő-átültetésre váró két gyermekes apukának. Ehhez csatlakozott most az NFL is, köztük a fent említett két úriember.

Suh kizárólag erre a célra dedikált meze, Andre Carter közbenjárásával került Magyarországra. Andre fia már egy jó ideje Cséke György volt Szpari és Honvéd labdarúgó játékosa Floridában , ahol egyéni képzéseken vesz részt nála . Mivel nem csak edző-játékos viszony alakult ki Gyuri és a Carter család között, így egy baráti beszélgetés alkalmával Andre felajánlotta segítségét, ennek eredménye a most licitálásra kerülő Suh On-field meze. 

Lévén a Nyíregyháza Spartacus egyik majd 30 éve minden mérkőzésére kijáró szurkolójáról van szó, így természetesen a csapat illetve annak vezetősége is a licit mögé állt. 100.000 Ft-tal megtoldják a végső összeget a család és Zoli számára, valamint a győztes licitet tevőnek egy dedikált Nyíregyháza mezt ajánlottak fel.

Az NFL meccsek már eljutottak Londonig. Az NFL emberi oldala pedig már Magyaroszágig. 

Licitálni egészen a Super Bowl végéig tudtok az alábbi linken: http://www.vatera.hu/miami-dolphins-mez-aukcio-ndamukong-suh-tomek-zoltan-2585964245.html
Hajrá Zoli!

(Kemenes Szabolcs)

Vissza