Miközben a játékosok egyéni edzésekkel készülnek a bajnoki folytatásra, a klub vezetése több tárgyalást is folytatott az elmúlt időszakban. Ennek következtében alaposan megváltozott a stáb. Több olyan szakember tért vissza, akik korábban már szép eredményeket értek el a Szparival. Vezetőedzőként az a Gálhidi György dolgozik mostantól, aki 2007-ben az élvonalba juttatta a Nyíregyházát.

- Ez egy óriási lehetőség számomra, és mivel sikerorientált vagyok, bízom benne, hogy most is jó eredményeket érünk majd el. Egy remek stábbal dolgozhatok, minden feltétel adott a jó szakmai munkához és ahhoz, hogy feljussunk az élvonalba. Az utóbbi 16 évben 5 bajnokcsapat edzője voltam, ebből négyszer a másodosztályból jutottunk fel az együtteseimmel, Magyarország mellett ez Vietnámban és Egyiptomban is sikerült. Nagyon bízom abban, hogy rövidesen újabb elsőséget ünnepelhetünk – mondta Gálhidi György vezetőedző.

A tréner nem egyedül érkezett, asszisztensedzőként Huszák Géza és Szatke Zoltán segíti a mukáját. A kapusedző Pintér László, az erőnléti edző Darabos Balázs marad. A csapat mellett scoutként dolgozik Ifj. Sándor István, édesapja pedig szakmai tanácsadóként tér vissza a klubhoz. Negyedik alkalommal dolgozik a Szparinál a szakember, ebből kétszer az NB-I-be juttatta a gárdát, 1992-ben és 2014-ben. 

- Nyíregyháza nekem szívügyem, Magyarországon itt kezdtem edzőként pályafutásomat. Mivel dolgoztunk már együtt a klub elnökével, jól ismerjük egymást, tudom, hogy ő is hozzám hasonlóan maximalista, és bízom abban, hogy sikeresek leszünk. Biztos a klub háttere, úgy érzem jó szakmai stábot sikerült összerakni, akik kötődnek is Nyíregyházához. Nagy a felelősség, de Gálhidi György elbírja a terhet, én pedig igyekszem mindenben támogatni – mondta Sándor István szakmai tanácsadó.

Lengyel Rolandnak és Ambrusz Árpádnak a klub vezetése megköszönte az eddig munkát amit a felnőtt csapatnál végeztek, és mindkettejükre számítanak a jövőben is. Előbbi visszakerül a Bozsik Akadémiához vezetőedzőnek, utóbbi pedig videóelemzőként segíti a felnőtt gárda munkáját.

- A kialakult gazdasági helyzetre való tekintettel több klubnál is a támogatók, tulajdonosok úgy döntöttek, nem folytatják, nem áldoznak többet a sportra, elengedik a játékosokat, alkalmazottakat. Én is megtehettem volna, hogy kiszállok, és nem működtetem tovább a Szparit. Ez lett volna az egyszerűbb megoldás. De inkább úgy döntöttem, tapasztalt szakemberekre bízom az együttes irányítását, és folytatjuk a munkát, szeretnénk közösen jó eredményeket elérni – mondta Révész Bálint tulajdonos.

Gálhidi György amint a szövetség engedélyezi, szeretné elkezdeni a közös munkát a játékosokkal. A tréner bízik abban, hogy tavasszal még rendeznek fordulókat az NB-II-ben.  

Vissza