„Látszik a fejlődés, jó úton haladunk” - mondta Rudolf Gergely csapatkapitány a Nyíregyháza Spartacus szokásos heti sajtótájékoztatóján. A labdarúgótól ezúttal is interneten keresztül kérdezhettek az újságírók.

- Kemény két hét van mögöttünk, rengeteg edzéssel, és sok új játékossal, akik nagyon jól beilleszkedtek. A tegnapi vereség nem tükrözte hűen a mérkőzés képét, voltak helyzeteink, de olyan hibákat követtünk el, melyeket bajnokikon már nem szabad. Profi munka folyik az edzőtáborban, és edzés-evés-alvás a napi programunk, de ez így helyes – mondta Rudolf Gergely.

A csapatkapitány mellett ott ült Csernák Martin is. A fiatal labdarúgó visszatért Nyíregyházára.

- Nagyon jó érzés nekem, és a családomnak is, hiszen nyíregyháziak vagyunk, itt nevelkedtem. Egyre jobb az összhang a többiekkel, bár a korosztályomból sok játékost ismertem. Remélem sikeresek leszünk – mondta Csernák Martin, akinek hobbija a zenélés, melyet szüleitől örökölt.

Dr. Elbert Gábor sportszakmai ügyvezető elmondta, hogy a csapat szeretett volna szombaton játszani, de jelen állás szerint minden találkozót egységesen vasárnap kell rendezni, itt a Szpari egy szurkolóbarát kezdési időpont kialakítására törekszik. Az utánpótlás terén nagy változások voltak a nyári szünetben azzal, hogy a Bozsik Akadémia is a Spartacushoz került.

- 310 gyerek focizik az utánpótlásban, 31, köztük 8 új edzővel dolgozunk, akik mellett további 3 gyakornok tréner is van. 12 korosztályban 18 csapatunk van, és fontos, hogy több gyerek jött a nyári szünetben, mint amennyi távozott. Ez ugyan nekünk több kiadást jelent, de nagyon örülünk, hogy nőtt a létszám, és jelenleg is közel húsz fiatallal még tárgyalunk. A jövő héten már elkezdődnek az edzések – mondta Dr. Elbert Gábor.

Július 25-én 17 órától szurkolói ankétot tart a Szpari a Kodály Zoltán Iskola nagytermében. Ezen a héten kezdődnek a jegy és bérletárusítások is, itt nem változnak az árak. Az éves bérlet 17000 Ft-ba kerül, a kedvezményes és kanyarbérlet 8500 Ft. Lehet csak az őszre szóló bérletet is venni 9000 Ft-ért, vagy a nőknek, diákoknak, nyugdíjasoknak 4500 Ft-ért. Fontos, hogy a 14 év alattiaknak illetve 70 év felettieknek továbbra is ingyenes a belépés, de nekik a klubirodában ki kell váltani egy regisztrációs bérletet. Ennek felmutatásával jöhetnek majd a találkozókra.

A sajtótájékoztató végén aztán egy újabb internetes kapcsolás következett Szlovéniába. A képernyőn pedig Pekár László jelent meg, aki jó híreket közölt a sajtó munkatársaival.

- Nagyon örülök, hogy ismét a Szpariban futballozhatok! Mindenek előtt szeretném megköszönni a csapat tulajdonosának, hogy amikor kizárták a csapatot az NB-III-ba, akkor nem gördített akadályt, hogy az NB-I-ben játszhassak. Most szeretnék segíteni, hogy ismét együtt legyünk ott az élvonalban. Nagyon jól éreztem magam Nyíregyházán, és bár egy hónapja külön edzek, és van lemaradásom, már pénteken játszani szeretnék az edzőmeccsen – mondta Pekár László.

A támadóval két éves szerződést kötött a Nyíregyháza Spartacus.  

Vissza