Pantovic Nikola 12 évvel ezelőtt érkezett Magyarországra, akkor a Honvéd Akadémiájának tagja lett. Itt mutatkozhatott be az NB-II-ben, majd Szolnokon és Békéscsabán is játszott. Mivel élő szerződése volt, így nem érintette az időközben bevezetett légiósokra vonatkozó szabály az Előrénél.

A Szpari annak tudatában igazolta le, hogy a vezetőség és a játékos is tisztában voltak azzal, hogy csak akkor szerepelhet, ha megkapja az állampolgárságot. Magyarország köztársasági elnöke a napokban aláírta az ehhez szükséges iratokat, kedden pedig Pantovic Nikola letette az állampolgári esküt, így mostantól számíthat rá a szakmai stáb. 

 

Vissza