Az első és a második találkozott a megyei III. osztályú bajnokságban. Az eső ellenére sokan szurkoltak a Spartacusnak és a Birinek is, utóbbi az eddigi bajnokikon mindössze nyolc gólt kapott.

Jól kezdett a Szpari II., Trencsényi-Tudja összjáték után utóbbi beadására Boda Balázs érkezett, és a 3. percben vezetéshez juttatta a Nyíregyházát, 1-0.

A 9. percben Motkó ment el a jobb oldalon, lövését fogta a vendégek kapusa, Oláh. Szokolai is próbára tette a hálóőrt, ezúttal is a kapus nyerte a párharcot. A 20. percben egy jobbról érkező beadásra Tudja érkezett, de mellé fejelt. Motkó lövése volt pontatlan öt perccel később, próbálta megduplázni előnyét a Szpari.  A Biri viszont első lehetőségéből egyenlített, egy 18 méteres szabadrúgásnál Szoták csavart a kapuba, 1-1. Azonnal válaszolhatott volna a Nyíregyháza, Trencsényi lövésénél a felső sarok elől tolta ki a labdát bravúrral a kapus. A 35. percben Szokolai lépett ki de buktatták, a jogos büntető viszont elmaradt. Egy perccel később viszont ismét vezetett a Nyíregyháza, Tóth Ádám lőtt jobbról a léc alá, 2-1. Sőt, újabb egy perccel később Szokolai Márk érkezett egy ívelésre, levette a labdát, majd a kapuba lőtt, 3-1. A 45. percben jött a negyedik, egy szöglet után Matyi Zoltán fejelt a kapuba, így a szünetre megnyugtató lett az előny.

A második játékrész rögtön hazai góllal indult, Németh Csaba remek passza után Boda Balázs értékesítette a ziccert, 5-1. Motkó Benjámin is feliratkozott a gólszerzők közé, jobbról lőtt a hosszú sarokba, 6-1. Motkó szabadrúgását hárította a kapus, majd Poór hárított egy távoli próbálkozást. A 70. percben Jócsák passza után Dankó tört be a 16-oson belülre ahol buktatták, 11-es! A büntetőt Motkó Benjámin értékesítette, 7-1.  Azonnal jött a nyolcadik is, Jócsák Dávid lépett ki és a hosszúba lőtt, 8-1. Több gól nem esett, a Szpari II. magabiztosan győzött.

Nyíregyháza Spartacus II – Biri 8-1 (4-1)

Nyíregyháza: Poór (Lőrincz 61.) – Tóth Á., Szűcs, Matyi, Bálint,  Németh, Tudja (Jócsák 57.), Boda (Szabó 57.),Motkó, Szokolai (Dankó 68.), Trencsényi (Torkos 57.)

Vezetőedző: Lengyel Roland

Gólszerző: Boda (3., 46.), Tóth Á. (36.), Szokolai (37.), Matyi(45.), Motkó (48.,71.), Jócsák(74.) illetve Szoták (30.)

Vissza