Gresó Mátyás télen jött, látott, és a csapat  - amikor pályán volt - ha nem is mindig győzött, de kilenc mérkőzésen át nem veszített. Kabalának sem rossz a támadó, és jó hír, hogy Szolnokon ismét ott lehet a társakkal. 

- Ez csapatjáték, nem egy emberen múlik a siker, de nagyon várom, hogy újra játszhassak az eltiltás után. A Siófok elleni találkozót a lelátóról néztem, és az első félidő után biztos voltam abban, hogy nyerünk. Aztán a második játékrészben egy hibát könyörtelenül kihasználtak a vendégek, nekünk pedig kimaradtak a helyzeteink. De ez már a múlt, a héten kielemeztük a mérkőzést, és remélem egyszeri kisiklás volt - mondta Gresó Mátyás.

 

A támadót már nyáron is figyelte a szakmai stáb. Akkor is jó benyomást keltett, de volt rajta néhány plusz kiló. A játékos keményen dolgozott azért, hogy megfelelő fizikai állapotba kerüljön, és a Szpari így szerződést is ajánlott neki. 

- Nagyon hálás vagyok a családomnak, mert mindenben támogattak!  Tudták, hogy az a célom, hogy Nyíregyházára kerüljek, hogy bizonyíthassak az NB-II-ben. Volt különbség a harmadosztályhoz képest, de folyamatosan jönnek a mérkőzések, és igyekszem felvenni a ritmust. Messze van még az a szint ahová el szeretnék jutni, kell még fejlődnöm. A többiekkel éppen beszéltük, hogy most kár igazán azért, hogy ősszel a Covid közbeszólt, azok a pontok nagyon hiányoznak, amiket akkor elhullajtottunk - tette hozzá a támadó. 

A hétvégén Szolnokon játszik a csapat, ahol nem vár könnyű meccs a Spartacusra. 

- Egy nagyon masszív, szervezett együttes a Szolnok, nehéz feltörni a védelmüket. Tudom, hogy sokan úgy vannak vele, hogy ha már a feljutó helyek messze vannak, teljesen mindegy, hol végez a gárda. Az öltözőben mi másképp gondolkodunk, sportolóként minden meccset szeretnénk megnyerni, így a most vasárnapit is - mondta Gresó Mátyás. 

Vissza