Igazi érzelmi hullámvasút! A hét elején még úgy tűnt, a szigorításoknak köszönhetően idén már nem lesznek sem női, sem utánpótlás mérkőzések. Aztán egy nappal később kiderült, mégis folytatódhat az idény, speciális feltételek mellett. Mindez a Nyíregyháza Spartacus-Bozsik Akadémiát is érzékenyen érintette, hiszen mindegyik nagyobb korosztályú gárda a kiemelt bajnokságban szerepel.
- Számítottunk arra, hogy korlátozások következhetnek, éppen ezért arra törekedtünk, hogy egyszerűsítsük a szakmai programunkat. Az elsődleges cél az, hogy a csapataink megfelelő létszámban és minőségben kiállhassanak a hétvégi mérkőzéseken. Folyamatos szervező munkát igényelt az, hogy egyik pillanatban úgy tűnt, vége az idénynek, majd másnap kiderült, hogy folytatódhat. Hazaengedtük a határon túli és kollégista gyerekeket, most utóbbiak visszajöhetnek. Igyekeztünk mindent megtenni a kollégákkal, hogy rendben befejezhessük az őszt. Észleljük mi is, hogy egyre többen kapják el a vírust, edző kollégák, szülők, gyerekek is voltak már betegek, nagyon komolyan kell venni! Azért szurkolok, hogy december elejére minden hátralévő meccset le tudjunk játszani - mondta Németh Károly, az akadémia vezetője.
A megyei II. osztály Pannónia csoportjában szereplő Szpari II. már a hétvégén befejezi az idényt Kálmánházán, az utolsó két ellenfél, a Kótaj és a Levelek jelezte, hogy ők nem játszanak már az ősszel. A fiataloknak még így is sokkal jobb, hogy együtt készülhetnek, nem pedig otthon, egyedül.
- A középiskolások délelőtt online oktatáson vesznek részt, maradhattak a kollégiumban, délután pedig korábbi időpontban tudunk velük dolgozni. Felügyelet alatt vannak, ebben a nehéz helyzetben ez jobbnak tűnik, mint az egyéni munka. Nem egyszerű a feladat, de megoldjuk - tette hozzá Németh Károly.
Komoly fejtörést jelentett, hogy a kijárási korlátozások miatt az esti edzéseket is előrébb kellett tenni, és sok csapat osztozik a pályákon is, azaz igazi nagyüzem van a stadionban és Örökösföldön.