Brazil bal oldali védővel bővült a Szpari kerete, klubunk mindenben megegyezett a legutóbb Kecskeméten futballozó Izidorio Matheus Leonival.

A 32 esztendős játékos hazájában több csapatban is játszott, majd 2016-ban a svájci élvonalban, a Neuchatel Xamax-ban folytatta pályafutását. 2021 januárjáig aztán Bulgáriában futballozott, majd a Kisvárda szerződtette, ahol két évet töltött, és alapember volt. Az előző idényben a KTE labdarúgója volt, 23 NB-I-es meccsen lépett pályára, és két gólpasszt adott. Komoly nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik, több kupameccsen is szerepelt. Közel száz élvonalbeli mérkőzésen szerepelt. 

- Nagyon boldog vagyok, hogy Nyíregyházán folytathatom pályafutásomat. Nyomon követtem a csapat játékát, tavaly pedig találkoztunk is a Magyar Kupában, akkor még ellenfélként érkeztem. Agresszív, kemény játékot játszik a csapat, tetszik az a szakmai felfogás, mely a klubnál van, és igyekszem mindenben segíteni a Spartacust - mondta Matheus Leoni.

A magyarul is beszélő, a brazil mellett olasz állampolgársággal is rendelkező védővel 1+1 éves szerződést kötött a Nyíregyháza Spartacus.

- Leo személyében terveink szerint sikerült megerősíteni a bal oldali szárnyvédő pozíciót. Fontos volt, hogy ott is meglegyen a kellő versenyhelyzet. A tavalyi szezonban egy játékosunk volt erre a pozícióra, ezért ide mindenképp szerettünk volna hozni labdarúgót. Matheus Leoni évek óta Magyarországon játszik, kellő tapasztalattal rendelkező, képzett labdarúgó, aki mind védekezésben mind támadásban a csapat hasznára lehet - mondta Fekete Tivadar sportigazgató.

Vissza