Aboubakar Keita a legújabb játékosunk. Az elefántcsontparti védekező középpályás 2015-ben került Európába, ahol a 15-szörös dán bajnok FC København utánpótláscsapataiban nevelkedett. Egy évvel később bemutatkozott a felnőtteknél, majd az ezt követő években a koppenhágaiak több csapatnak is kölcsönadták. Keita megjárta a svéd, a norvég és a belga élvonalat, majd az Újpest szerződtette. Az előző idényben 12 NB-I-es mérkőzésen lépett pályára, és egy gólt szerzett. A 26 éves Aboubakar Keita öt alkalommal szerepelt Elefántcsontpart U23-as válogatottjában, és 8-as mezszámmal játszik majd a Szpariban.

- Mindenképp akartunk még erre a pozícióra játékost igazolni, hogy megfelelő versenyhelyzet legyen, és vannak sérültjeink is, akikre még egy ideig nem számíthatunk a középpályán. Nagy munkabírással rendelkezik, erőssége a labdaszerzés. Tipikus védekező középpályás, aki sokat segíthet nekünk hogy stabilabbak legyünk - mondta Fekete Tivadar, a Nyíregyháza Spartacus sportigazgatója.

Vissza