Fiatal, korosztályos válogatott kapust igazolt a Nyíregyháza Spartacus. Bese Balázs az U21-es nemzeti csapat elsőszámú kapusa volt pár éve az Európa-bajnokságon, majd a Budafok színeiben bemutatkozhatott az NB-I-ben is, és nyolc bajnokin őrizte a BMTE hálóját. Az MTK-ban nevelkedő kapus Szentlőrincről érkezik Nyíregyházára.

- Az első NB-II-es meccsem épp a Nyíregyháza ellen volt, és nagyon örülök, hogy egy ilyen nagy múlttal rendelkező együtteshez kerültem. Az elmúlt évem kevésbé volt sikeres, de szeretném magam újra felépíteni, és egy jó szezont produkálni. Az első benyomások jók, sok játékost ismertem az utánpótlás válogatottból és az MTK-ból, így a beilleszkedéssel nem lesz probléma - mondta Bese Balázs.

A 191 cm magas kapus még mindig csak 24 éves, tavaly 12 meccsen volt kezdő az NB-II-ben.

- Fiatal kora ellenére már rutinos kapus, rendkívül jó fizikai paraméterekkel rendelkezik. Bízom benne, hogy az a fajta magabiztosság és ambíció ami jellemzi, az majd a mindennapokban a pályán is visszaköszön -  tette hozzá Fekete Tivadar sportigazgató.

Bese Balázzsal két éves szerződést kötött a Szpari.

Vissza