Két fordulót is rendeznek a héten a labdarúgó NB-II-ben. A Nyíregyháza Spartacus csütörtökön a Kozármisleny vendége lesz. Van miért visszavágni, ősszel ugyanis a Városi Stadionban 4-0-ra nyert a Kozármisleny, többek között annak a Sinanovic Sinannak a találatával, aki azóta már a Szparit erősíti. A Magyar Kupában is találkozott a két gárda, akkor 3-2-re kapott ki a Nyíregyháza, pedig Tisza Tibor góljával még a Szpari vezetett, majd Harsányi Zoltán is eredményes volt, de a 89. percben rúgott góllal a Kozármisleny jutott tovább. Rudolf Gergely az elmúlt fordulókban a csapat vezéregyénisége volt, és a statisztikák is megerősítették, hogy mind futómennyiségben, mind a passzok tekintetében az egyik legjobb volt.  

- Decembertől azért dolgoztam, hogy minél hamarabb, minél jobb állapotban térjek vissza. Nincsenek erőnléti gondjaim, ami annak is köszönhető, hogy sokat dolgozunk edzéseken. De még jobb akarok lenni, szeretném gólokkal, gólpasszokkal segíteni a Szparit, hiszen számomra nagy öröm volt, hogy visszatérhettem Nyíregyházára. Ami az elmúlt meccseket illeti, úgy érzem Véber György jól ráérzett a szerkezetváltásra, eredményesebbek vagyunk, bár a játékon még van mit javítani. Most két nagyon fontos meccs jön, egyrészt a Kozármislenynek szeretnénk visszavágni, másrészt ha ezt a két találkozót megnyernénk, akkor a válogatott meccs miatti szünetnek négy győzelemmel vághatnánk neki, ami a folytatásra nézve komoly erőt adna - mondta Rudolf Gergely. 

A Spartacus kerete szerdán délelőtt hazai környezetben tréningezik, majd buszra ülnek a játékosok, és a nagy távolság miatt már egy nappal korábban elutaznak. 

Vissza