Szerződést hosszabbított klubunk Kesztyűs Barnával. A középpályás egy éve érkezett a Nyíregyháza Spartacushoz, és alapember volt az előző idényben. 28 bajnokin és három kupameccsen lépett pályára csapatunkban, remek védekező munkája mellett 2 gólt szerzett, valamint 2 gólpasszt adott.

- Amellett, hogy az új szezonra szeretnénk megerősíteni a csapatot, fontos szempont az is, hogy azok a játékosok akik bizonyítottak mind emberileg mind szakmailag, azokat megtartsuk. Ez is a klubfilozófiánk része. Kesztyűs Barna ilyen, ezért hosszabbítottunk vele - mondta Fekete Tivadar sportigazgató.

Kesztyűs Barnával 1+1 éves szerződést kötött a Nyíregyháza Spartacus.

- Egy nagyon jó tavalyi év után vagyunk, és nekem is fontos, hogy újra az első osztályban játszhatok. Számomra azért is fontos mindez, mert ez egy visszaigazolás számomra a teljesítményem tekintetében, hogy újra szerződést kínáltak nekem. Remélem immár az új stadionban az NB-I-ben is sikeresek leszünk - tette hozzá Kesztyűs Barna.

Vissza