Kesztyűs Barna 2018 után ismét Szpari mezben futballozhat! A védekező középpályással mindenben megállapodott a Nyíregyháza Spartacus, így visszatér a szabolcsi megyeszékhelyre.

Kesztyűs Barna a 2017/2018-as idényben 31 meccsen lépett pályára a Szpariban, és jó teljesítményének köszönhetően visszakerült Paksra, ahol az NB-I-ben játszhatott, majd két évet futballozott a Honvédban, ahol 60 mérkőzésen lépett pályára. Egy évet ismét a paksiaknál töltött, az elmúlt idényben pedig a PMFC meghatározó embere volt, 37 találkozón szerepelt.

- Nagyon motivált vagyok, jól éreztem magam Nyíregyházán, szerettünk itt élni, a kislányom is akkor született, mikor itt futballoztam. Sokat számított az NB-I-ben töltött néhány év, a Honvéddal Magyar Kupát is nyertünk, a Pécsben egy egész szezont végig játszhattam. Sokkal tapasztaltabb lettem, ezeket szeretném a pályán is kamatoztatni, és a fiatalokat is segíteni - mondta Kesztyűs Barna.

Kesztyűs Barnának több mint száz NB-I-es meccse van, és 1+1 éves szerződést kötött vele a Nyíregyháza Spartacus.

- Barna személyében sikerült egy kulcsposztra meghatározó játékost igazolni. A kiválasztásnál mindenképp sokat nyomott a latba, hogy a stabil, kiegyensúlyozott játéka mellett az emberi oldala is kifogástalan. Az sem elhanyagolható, hogy tudta, hogy hová jön, tisztában van azzal, hogy mit szeretnénk a jövőben - mondta Fekete Tivadar sportigazgató.

Vissza