Tiszaföldváron, a Homoki Sportcsarnokban rendezték a III. Révay jótékonysági labdarúgó gálát. A Hírességek Old Stars csapata mellett a rendezvény támogatói és az Andonik Média Válogatott is pályára lépett. Többek között Remili Mohamed, Csábi József, Romanek János is játszott, és Mészöly Géza is részt vett az eseményen, a válogatottat pedig Csank János irányította. Korábbi Szpari játékosok - Törtei Tamás, Márton István és Sánta Tibor - is játszottak, a Szpari női gárdája pedig a Ferencváros és a Tiszaföldvári Városi Sport Egyesület női futballistái ellen futballoztak. A játék mellett kilenc felajánlott mez is új gazdára talált, a nap folyamán másfél millió forint gyűlt össze.

Az előző években a befolyt összeget az iskolások sportversenyekre való utazására, sporteszközökre fordítottuk, de az ebben az évben minden képzeletünket felülmúlta a támogatás. Így az iskola bizottsága a közeljövőben dönti majd el, hogy mire költjük – mondta Burján Zoltán főszervező. 

Vissza