A válogatott szünet után megkezdődik a hajrá az őszi szezonban a labdarúgó Merkantil Bank Ligában. Az idényből három forduló van hátra, kettőt pedig tavaszról hoztak előre, azaz összesen öt meccs vár a csapatokra. A Nyíregyháza Spartacus a Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen lép pályára vasárnap, majd a Vasas vendége lesz három nappal később, egy hét múlva pedig az Ajka érkezik, azaz november 29-én véget ér az őszi sorozat. A tervek szerint tavaszról a Kaposvár elleni hazai, és a Pécs elleni idegenbeli találkozó kerül előre decemberre. A Szpari sorsolása nem könnyű, a Pécs és a Vasas az élmezőnyhöz tartozik, a Kaposvár gyenge rajt után magára talált, az Ajka és a Szeged pedig középcsapat.

Az idei bajnokság hozta azt amit mindenki várt, azaz egy találkozón sem lehet biztosra menni, főleg a jelenlegi járványos időszakban, ahol napról-napra változik a helyzet, és van ahol komplett keretek dőltek ki. A Spartacusnál hétfőn délelőtt újabb tesztelésen estek át a játékosok, ez után derül ki, van-e a keretben olyan, aki pozitív mintát produkált. Korábban néhányan már hiányoztak koronavírus-fertőzés miatt mérkőzésekről, és a szakmai stáb néhány tagja is a járvány áldozata lett. Szerencsére a korábbi fertőzöttek már jól vannak, így ők újra munkába állhattak.

A Nyíregyháza Spartacus 2020-as hátralévő mérkőzései:

Nyíregyháza Spartacus FC - Szeged 2011 – Grosics Akadémia 2020.11.22.17:00
Vasas FC - Nyíregyháza Spartacus FC 2020.11.25.18:00
Nyíregyháza Spartacus FC - FC Ajka 2020.11.29. 17:00
Nyíregyháza Spartacus FC - Kaposvári Rákóczi FC 2020.12.06.17:00
Pécsi MFC - Nyíregyháza Spartacus FC 2020.12.13.13:00

 

Vissza