Zsinórban harmadszor is megtelik az új Városi Stadion, ezúttal is több mint 8000 néző várja majd a csapatokat a hétvégi OTP Bank Liga fordulóban. Igazi futball láz van Nyíregyházán, napokkal ezelőtt elkelt minden belépő. A Szpari ellenfele a Diósgyőr lesz, azaz ismét egy rangadó vár a csapatra. A szombati a 61. mérkőzés lesz a két csapat között, az NB-I-ben pedig a 25. Az élvonalban nyolc alkalommal győzött a Szpari, hétszer pedig a DVTK, azaz kiegyenlített a mérleg. Utoljára 2010-ben sikerült megverni a borsodiakat a legmagasabb osztályban, az NB-II-ben viszont 2022-ben is nyírségi siker született, Kovács Ádám szerezte a győztes gólt. A Spartacus jó formában van, Kecskeméten úgy nyert a gárda, hogy nem kapott gólt. 

- Nekem a Debrecen elleni volt az első telt házas meccsem, és fantasztikus volt a hangulat. Ez egy játékosnak mindig felelmelő érzés, és plusz motivációt jelent. Legutóbb - először a szezonban - nem kaptunk gólt, és a védelem stabilitása most is nagyon fontos lesz, valamint a támadásba történő átmenetek döntőek lehetnek. Ezt a Diósgyőr is nagyon jól csinálja, így erre figyelnünk kell - mondta Keresztes Krisztián, a Szpari játékosa. 

A DVTK hetek óta stabilan védekezik, nagyon kevés gólt kaptak eddig, így fontos lesz, hogy a Szpari kihasználja a kínálkozó lehetőségeket.  A mérkőzés szombaton 19.30-kor kezdődik a Városi Stadionban. 

Vissza