Zsinórban harmadik mérkőzését nyerte meg az NB-III Észak-Keleti csoportjában a Nyíregyháza Spartacus második csapata. Az együttes a hatvani siker után a Loki II. és a Kisvárda II. ellen is győzött, és ezzel a kilenc ponttal a tabella 8. helyére lépett előre.

- Jó szériában vagyunk, három találkozót nyertünk meg egymás után. Jó a csapatszellem, a stáb remekül végzi a munkáját, és jó az összhang Fekete Tivadar sportigazgatóval és Tímár Krisztiánnal, az első csapat vezetőedzőjével is. Van néhány olyan fiatal tehetség, akik rendszeresen nálunk játszanak, és néhány posztra – kapus, belső védő - az NB-I-es keretből is érkezik labdarúgó. Az első csapatnak is fontos, hogy rendszeresen játékban legyen mindenki, nekünk pedig stabilitást adnak. Mindenki átérezte a helyzetünket, és számunkra a cél az, hogy megőrizzük NB-III-as tagságunkat, mert a fiataloknak ez egy jó lehetőség, hogy egy erős felnőtt bajnokságban léphetnek pályára – mondta Török László, a második csapat vezetőedzője.

Hatvanban és a DVSC II. ellen is hátrányból fordított a Szpari II., Kisvárdán pedig végig kézben tartotta a találkozót.

- A győzelmek önbizalmat és tartást adtak a játékosoknak. Legutóbb Kisvárdán egy jól felkészített csapatot győztünk le, tudtuk, hogy agresszív futballt játszanak. Korán vezetést szereztünk, és a 15. perctől mi irányítottuk a mérkőzést. Az elmúlt meccseken kicsit változtattunk az összeállításon is, és sokat számít, hogy a fiatalok nagyon motiváltak. Ezt igyekszünk fokozni azzal is, hogy vannak akik az első kerettel készülhetnek, sőt edzőmérkőzésen pályára is léphettek, míg a Bozsik Akadémia U16-os és U17-es gárdáiból néhányan velünk tréningeznek, hogy érezzék, milyen egy felnőtt csapattal dolgozni. A visszajelzések jók, és a most szerzett 9 pont nagyon fontos volt, de a hátralévő találkozókon további pontokra lesz még szükség, hogy megerősítsük pozíciónkat. Nem értékeljük alul, és nem értékeljük túl sem ezt a három győzelmet, sok munka vár még ránk, majd az őszi szezon végén kielemezzük a helyzetünket és a teljesítményünket a vezetéssel – tette hozzá a Szpari II. trénere.

Csapatunk október 20-án az Eger ellen lép pályára 11 órától Örökösföldön.

Vissza