Az UTE ellen lépett pályára a Nyíregyháza Spartacus-BJLA U17-es együttese. Jó iramú, izgalmas mérkőzést játszottak a csapatok. Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán, minkét csapat előtt voltak gólszerzési lehetőségek. Az UTE szerzett vezetést, egy hátul elpasszolt labdára csapott le az ellenfél támadója, majd a 43. percben Smied Balázs vállalkozott távolról lövésre, és a védők lába között utat talált a labda a kapuba,  1-1. A második félidőben őjra előnybe kerültek a lilák, majd nagyobb sebességre kapcsolat a Szpari, és sorra alakította ki a helyzeteket. Több szép akciót vezettek a mieink, kétszer a kapufát is eltalálták, de több gól már nem esett a mérkőzésen. 

UTE U17 - Nyíregyháza Spartacus U17 2-1 (1-1)

Nyíregyháza: Szondi - Enyedi, Nagy G., Szegedi, Forgó, Nagy D.(Kiss P.), Heidrich ( Blahuth), Bagoly (Tóth), Smied, Varga(Panyi), Ferencz

Lengyel Roland vezetőedző: - Az eredmény miatt csalódottak lehetünk, de a mutatott játékkal elégedettek voltunk! Jó felfogásban, végig motiváltan és olykor tetszetősen futballoztunk.

Vissza