Újabb játékossal állapodott meg a Nyíregyháza Spartacus, így a tavaszt már a Szparival kezdi Forgács Dávid. 

A 24 éves, bal oldali védőként és középpályásként is bevethető labdarúgó minden korosztályos válogatottban szerepelt U17-től U21-ig. Tagja volt a 2014-es U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságon résztvevő magyar válogatottnak. A magyar U20-as csapat tagjaként részt vett a 2015-ös U20-as labdarúgó-világbajnokságon és gólt is szerzett. Nagyon fiatalon szerződtette az olasz Atalanta, majd volt a Pisa és az Ancona futballistája is, hazatérve pedig az NB-I-ben a DVTK-ban szerepelt. Egy komoly sérülés után térhet vissza, a Debrecen elleni felkészülési találkozón már pályára lépett a Szpariban. 

- Nagyon örültem amikor a Nyíregyháza megkeresett. Az elmúlt fél évben sérüléssel bajlódtam, és csapat nélkül voltam, egy nehéz időszak van a hátam mögött. A rehabilitáció folyamán igyekeztem úgy felépíteni magam, hogy erőnlétileg jó állapotba kerüljek. A játék nagyon hiányzott, és ha a felkészülési időszak során minden rendben lesz, akkor a bajnoki rajtra olyan formába kerülök, hogy az elejétől kezdve számíthatnak rám a csapatnál tavasszal. Egy jó közösségbe kerültem, a társak amennyire csak tudtak segítettek már a Debrecen elleni meccsen is. A célom az, hogy tavasszal én is segítsem majd a Spartacust a játékommal - mondta Forgács Dávid. 

A játékossal két éves szerződést kötött a klub. 

Vissza