A Tiszalök ellen lépett pályára a megyei II. osztály Pannónia csoportjának 10. fordulójában a Nyíregyháza Spartacus II.  A kezdés után első támadásából vezetést szerzett a Szpari, Torkos beadását követően Tangel lőtt a kapuba, 1-0.

A folytatásban is támadásban maradt a Nyíregyháza, és Torkos indult meg középen, majd higgadtan értékesítette a ziccert, 2-0. Az első negyedórát Tangel szabadrúgása zárta, a felső lécről pattant ki a labda. A 22. percben Talián védett nagyot, majd a 26. percben Torkost lökték el a 16-oson belül, 11-es. A büntetőt Trencsényi értékesítette, 3-0.  A 38. percben a Tiszalök kapott büntetőt, ezt Gál értékesítette, 3-1. A 43. percben egy jobb oldali támadás végén negyedik gólját is megszerezte a Szpari, Oláh talált be, így a szünetben megnyugtató volt az előny. 

A második félidőből hat perc telt csak el, amikor Trencsényi balról kilőtte a hosszú sarkot, 5-1. Az 55. percben Magyar került a földre a vendégeknél, a megítélt büntetőt viszont ezúttal Gál fölé lőtte. A folytatásban is több helyzete volt a Szparinak, Vámos távoli lövésénél nagyot védett Fábián. A 75. percben Szende kapott jó labdát, kicselezte a kapust is, és a hálóba lőtt, 6-1. Szinte rögtön jött a hetedik, Torkos másodszor volt eredményes, az alsó sarokba lőtt, 7-1. A Szpari II. magabiztosan győzött. 

Nyíregyháza Spartacus II – Tiszalök 7-1 (4-1)

Nyíregyháza:  Talián –  Herczku, Szabó, Tagai (Szűcs 46.) , Sztankó, Oláh, Czár (Batta 46.), Torkos, Kecskeméti (Vámos 70.), Trencsényi, Tangel (Szokolai 46.(Szende 55.))

 vezetőedző: Szilágyi Krisztián

gól: Tangel, Torkos (2), Trencsényi (2), Oláh, Szende illetve Gál 

Szilágyi Krisztián: - Végig uraltuk a mérkőzést, helyenként jó játékkal, megfelelő hozzáállással magabiztos győzelemet arattunk. 

Vissza