A Vasast fogadta a Szpari U15-ös csapata. Jól kezdtünk a meccset, folyamatos nyomás alatt tartottuk a Vasast, az első gólszerzési lehetőségünk a 6. percben volt egy jól felépített támadás során Garda Dominik indította a nagyszerű ütemben érkező Forgó Tamást, aki kicselezte az ellenfelét és pontosan passzolt Oláh Benjáminhoz, aki futtából 8 méterről egyből kapura rúgta a labdát, de az ellenfél kapusa bravúrral védett. A kipattanóra Máthé Milán érkezett, de a lövését a védők blokkolták. A 27. percben szép támadás végén Varga Balázs jobbról centerezett pontosan Oláh Benjáminhoz, aki egy csel után Máthé Milánnal kényszerítőzött, majd lőtt 16 méterről szép gólt, 1-0.  Az első félidőben még Garda Dominik veszélyeztetett, de nem változott az eredmény. A második játékrészben Varga Balázs szerzett labdát és passzolt Garda Dominikhoz, aki kissé elkapkodott lövését a kapus hárította. Az ellentámadásból a Vasasnak volt komoly gólszerzési lehetősége, de Szondi Levente bravúros mozdulattal védett. A Szpari végül megérdemelten nyerte meg a találkozót. 

U-15 Nyíregyháza Spartacus FC- Vasas Kubala Akadémia 1-0

Nyíregyháza: Szondi Levente, Horváth Tamás, Lestál Szilárd, Spisák Bence, Forgó Tamás, Juhász Zsolt (Czimer-Nyitrai Ádám 55.), Szegedi Máté, Garda Dominik (Szopkó Vince 65.), Oláh Benjámin (Cseh Norbert 81.), Máthé Milán, Varga Balázs

Csernyijenko Ruszlán vezetőedző: - A nagy meleg ellenére jó iramú mérkőzést játszottunk Vasas ellen. Az első félidőben a mi akaratunk érvényesült a pályán, folyamatos nyomás alatt tudtunk tartani az ellenfelet, magasan védekeztünk és a játékot az ellenfél térfélen tudtuk tartani. Volt három gólszerzési lehetőségünk, a Vasas az első félidőben ritkán tudott támadásokat építeni. A második félidőben a játék képe kissé megváltozott, mindkét csapatnak voltak lehetőségei a gólszerzésre, mezőnyben kiegyenlített játék volt. Az utolsó 15 percben a Vasas többet birtokolta a labdát, de a nehezebb időszakban is a csapat stabilan és egységesen védekezett. Összeségében a fiúk végig fegyelmezetten játszottak, a játék és a teremtett helyzetek alapján teljesen megérdemelten nyertünk. Gratulálok a fiúknak, igazi csapatmunka volt!

Vissza