Forró Gyula térde még az ősszel sérült meg. A porc hátsó részét kellett megoperálni, majd megkezdődött a rehabilitációs időszak. 

- Soha nem volt még szerencsére térdsérülésem, így nem tudtam, mire számítsak a műtét után. Mindenki azt tanácsolta, hogy nagyon figyeljek, csak fokozatosan növeljem a terhelést. Decemberben már folyamatosan kerékpároztam illetve futottam is ami nagyon jól esett, közben pedig Bencsik Ildikóhoz gyógytornára jártam. Az edzőtáborban és most is még külön készülök a többiektől és vigyázok a gyakorlatoknál, nem szabad türelmetlennek lennem, ami nem egyszerű feladat. Ma is gyógytornán voltam, egyelőre még az itt tanult gyakorlatokat kell végeznem. Remélem rövidesen csatlakozhatok a többiekhez - mondta a Szpari védője. 

A Spartacus keretére ma két edzés várt. A következő napokban végig a Városi Stadionban, a műfüves pályán lesznek a tréningek. 

Vissza