Ötödik alkalommal rendezték meg a Balatonfüredhez tartozó Balatonarácson a Fülöp Márton Alapítvány kapustáborát. Az ország minden pontjáról érkeztek tehetségek, és ott volt a táborban a Nyíregyháza Spartacus fiatal hálóőre, Sarkadi Botond is. Az Alapítvány egyik legfontosabb célja a tehetséges kapusok támogatása, ezért is szervezik meg rendszeresen a tábort, ahol ismert kapusok és szakemberek foglalkoznak a fiatalokkal. Gujdár Sándor, Kövesfalvi István, Borsos Vilmos, Babócsy András, Házi László, Illyés Dániel, Pálinkás András és Petry Zsolt tartotta a foglalkozásokat. 

 - Az alapítványt a gyermekünk halála után fél évvel hoztuk létre; az egyik fő célja, hogy minden évben rendezzünk egy olyan kapustábort, amelybe minden megyéből érkezhetnek a 15-16 éves ígéretek – mondta Fülöp Ferenc. – A kiválasztásban az MLSZ helyi kirendeltségei is segítenek, a labdarúgók pedig térítésmentesen tölthetnek el nagyjából egy hetet a Balatonnál, edzésekkel, oktatással és szabadidős programokkal, a hajózástól a különböző előadásokig, Arra törekszünk, hogy maradandó élményeket szerezzenek a fiatalok, ismerkedjenek egymással, szülessenek barátságok, ám mellette fejlődjenek is. Az elmúlt két évben a vírushelyzet miatt nem tarthattuk meg a tábort, de most visszatértünk, és hatalmas öröm, hogy az idei esemény is remekül sikerült. Több mint száz gyerek vett már részt ebben a programban, és felemelő, hogy kifejezetten pozitívak a visszajelzések. Idén egy tehetséges, csibész, vagány de jól nevelt csapat jött össze, büszke vagyok rájuk. 

Az ország egyik legrangosabb futballt érintő táborába 22 fiatal érkezett, itt képviselte a Szparit Sarkadi Botond.

- Nagyon örülök, hogy én képviselhettem a megyét, úgy érzem sokat fejlődtem, és jól is éreztem magam. Az edzések mellett strandolhattunk is, és rengeteg programról gondoskodtak, egy remek tábor volt - mondta Sarkadi Botond.

A kapusok többek között Gundel Takács Gáborral és Juhász Rolanddal is találkozhattak, de több egykori válogatott labdarúgó is meglátogatta a fiatalokat.
 

Vissza