Németh Barnabás személyében fiatal támadót igazolt a Nyíregyháza Spartacus. A 21 éves játékos a Honvéd második csapatában legutóbb 18 bajnokin 10 gólt szerzett, három év alatt 23 NB-III-as találatig jutott. Az NB-II-ben a Szentlőrinc színeiben mutatkozhatott be, majd a szlovén NK Fuzinar játékosa volt, ahol 11 meccsen hatszor volt eredményes.

- Nyitott voltam a megkeresésre, örülök, hogy egy jó csapathoz kerültem, ahol komoly célok vannak. Szeretnék én is hozzájárulni ezek eléréséhez. Egy jó mag van Nyíregyházán, tisztában vagyok azzal, hogy hová kerültem, mert követtem a Szpari eredményeit, és tudom, hogy ez most más együttes, mint korábban volt. A társaktól tanulhatok, és szeretném gólokkal, gólpasszokkal segíteni a csapatot. Befogadó a keret, így nem lesz gond a beilleszkedéssel, többeket ismerek már korábbról. A nehezebb utat választottam, mert minőségi játékosok vannak a posztomon, de ez inkább ösztönöz. Lehet, hogy máshol könnyebb dolgom lett volna a csapatba kerülés tekintetében, de a fejlődés miatt a Nyíregyházát választottam  - mondta Németh Barnabás.

A támadósor közepén bevethető játékossal három évre szóló szerződést kötött a Szpari.

- Tipikus centeralkat a maga 194 centiméterével, a személyében pedig egy olyan játékost igazoltunk, akinek én a jövőbeni játékától sokat várok. Még mindig csak 21 éves, de már kellő felnőtt tapasztalata is van. Továbbra is folytatjuk azt a játékoskiválasztási politikát, amelynél fontos, hogy meglegyen benne a kellő potenciál klubunk számára. A harmadosztályban  és Szlovéniában is megmutatta már erényeit, ő a jövő Szparijának olyan játékosa lehet, aki betölti ezt a pozíciót, ezért is kötöttünk vele hosszú távú, három éves szerződést - mondta Fekete Tivadar sportigazgató.

Németh Barnabás pénteken a Szpari edzőmérkőzésén már pályára léphet a Kisvárda ellen (11 óra, Örökösföld).  

Vissza