Farkas Bendegúz ismét csapatunkban! A Nyíregyháza Spartacus bajnok együttesének tagja az előző idényben a Puskás Akadémiától érkezett kölcsönbe, és alapember volt. 31 meccsen lépett pályára, 2 gólt szerzett, és 4 gólpasszt adott. Mindenben sikerült megállapodnunk a Puskás Akadémiával, így Farkas Bendegúz továbbra is nálunk futballozhat, de immár az élvonalban! Ez már a harmadik szezonja lesz csapatunkban.

- Nagyon boldog vagyok, hogy teljesült az a cél, amiért ide jöttem még anno 17 évesen, és tudtam segíteni abban, hogy a Szpari újra az első osztályban szerepeljen. Izgatottan várom a szezont, mert itt debütálhatok az első osztályban. Bíztam abban, hogy a klubok megegyeznek, és visszatérhetek Nyíregyházára. Annak is örülök, hogy a csapat együtt maradt, így nem kell bemutatkoznom az öltözőben. Tavaly megtapasztaltuk azt, hogy a szurkolók milyen hangulatot tudnak varázsolni, remélem, hogy az NB-I-ben is sok örömet szerezhetünk nekik - mondta Farkas Bendegúz.

A védő még csak 19 éves, tagja az U20-as magyar válogatottnak. A Puskás Akadémia egy évre adta újból kölcsön.

- Minden erőnkkel azon voltunk, hogy Bendegúz az NB-I-es keretünk tagja legyen. Komoly érdemei vannak a feljutás kiharcolásában, mind szakmailag, mind emberileg a mi filozófiánknak tökéletesen megfelel. Hosszú tárgyalássorozat végén sikerült megállapodnunk a Puskás Akadémiával, akiknek ezúton is köszönjük azt, hogy újabb egy évig számíthatunk Farkas Bendegúzra - tette hozzá Fekete Tivadar, a Nyíregyháza Spartacus sportigazgatója.

Vissza