A Karcagot fogadta második csapatunk az NB-III-ban. Határozottan kezdtünk, és a 13. percben sikerült a vezetést is megszerezni. Selmeci ment el szépen a jobb oldalon Babic indítása után, pontosan tette középre a labdát, Babic pedig már érkezett, és 12 méterről a kapuba lőtt, 1-0.
A 22. percben viszont egyenlített a Karcag, egy szöglet után Györgye lőtt középről a jobb alsó sarokba, 1-1. A folytatásban kiegyenlített volt a játék, Fejér védett nagyot egy közeli lövésnél, majd Oláh csavart fölé egy szabadrúgást, így az első félidőben nem változott az eredmény. Fordulás után Czimer-Nyitrai fejelt fölé egy beadás után, majd Oláh szabadrúgását ütötte ki a kapus. A 65. percben Girsik lopta a távolságot, majd 16-ról lőtt, Fejér ugyan hozzáért a labdához, de a kapufáról bepattant a labda, 1-2. Oláh 23 méteres szabadrúgását tolta ki Fedinisinec, így az eredmény nem változott, a Karcag megnyerte a találkozót.
Nyíregyháza Spartacus II – Karcag 1-2 (1-1)
Nyíregyháza: Fejér – Selmeci, Kovalecz, Kovács M., Forgó (Savanya a szünetben), Bertók (Varga B. 72.), Katkó, Czimer-Nyitrai (Harmat 59.), Oláh, Pataki, Babic
Vezetőedző: Török László
Török László: - Az első 20 percet tudom csak elfogadni a mai mérkőzésen, akkor úgy játszottak a fiúk ami elvárás a csapattól.