Két hét szünet után folytatta a felkészülést a következő szezonra a Nyíregyháza Spartacus kerete. A szakmai stáb az első edzést egy rövid eligazítással kezdte, majd elindult a munka. 

- Két hét szabadság volt mindössze, itt is a második hétre már kaptak feladatot a játékosok. Öt hetet dolgoztunk előtte együtt, és akkor az volt a cél, hogy megnézzük, ki az aki segíthet nekünk a feljutásért folyó harcban. Egyelőre még sok a kérdőjel a bajnoki rajtot illetően, főleg a fiatalokat érintő szabály tekintetében, mi a 2001-es születésűek bevetésére készülünk,  2-3 saját nevelésű labdarúgó mellett két fiatal érkezése is várható. Már vannak új labdarúgók, de további érkezők lesznek. Nehezíti a helyzetet, hogy még tart az NB-I-es bajnokság, és a külföldi bajnokságok is, ezért az általunk kiszemelt labdarúgók csak később csatlakozhatnak hozzánk –mondta Gálhidi György vezetőedző.   

A kerettel több fiatal játékos is készült, akiket edzőmeccseken már tesztelt pár hete a szakmai stáb. Rövidesen döntenek arról, kik kapnak szerződést. Csilus Ádám és Gyurján Bence viszont nem tréningezhetett a többiekkel. 

- Sajnos Csilus Ádámnak az első edzőmeccsen ráestek a lábára, és részlegesen beszakadt az Achíllese, ez csak azután látszott tisztán, miután lement a víz a lábáról. Rá egy ideig még nem számíthatunk,de szerencsére nem kell megoperálni. Gyurján Bence egy rúgást kapott az egyik edzőmeccsen, a keresztszalagja sérült, ő is külön edz.  Remek körülmények között dolgozhatunk, így nem tervezzük, hogy edzőtáborba megyünk – tette hozzá Gálhidi György.  

Az újak közül  Galambos Ádámmal elsőként állapodott meg a Szpari vezetése. 

- Még a vírushelyzet elején megkeresett a Spartacus, és nem is gondolkodtam sokat. Több játékost ismertem, ez segíti a beilleszkedést. Nyolc edzőmeccs vár ránk, így lesz idő összeszokni, és nagyon várom már a kezdést - mondta Galambos Ádám. 

Jánvári Gábor öt év után tért vissza a Nyíregyháza Spartacushoz, melyhez szép emlékek fűzik. 

- Örültem a szakmai stáb hívásának, boldogan jöttem vissza, szeretnék segíteni a Szparinak a célok elérésében - mondta Jánvári Gábor. 

A harmadik igazolás, Papucsek Barna is rövidesen csatlakozik a többiekhez. A héten végig Örökösföldön tréningezik a keret, a hét elején pedig orvosi vizsgálaton vesznek részt a labdarúgók. Az első edzőmeccset július 3-án vívja a csapat a Gesztely ellen. 

Vissza