Közös megegyezéssel szerződést bontott a Nyíregyháza Spartacus Deutsch Bencével. A védő kontraktusa nyáron járt volna le, de a BVSC megkereste a Szparit, hogy már most tavasszal számítanának rá.

- Az egyik szemem sír, a másik nevet. Sír, mert egy jó csapatot, egy jó közösséget kell itt hagynom. Amikor ide igazoltam, az volt a célom, hogy a Nyíregyházával az NB-I-be jussak, de úgy tűnik ez nélkülem valósul majd meg. Most vezeti a tabellát a Szpari, nekem viszont a sérülés után minél több játéklehetőségre van szükségem, a Spartacusba bekerülni pedig most nagyon nehéz, és olyan a bajnokság, hogy a szakmai stábnak nincs lehetősége kísérletezgetni. Ezért úgy éreztem, a váltás a helyes döntés – mondta Deutsch Bence.

A játékos 2022. nyarán érkezett Nyíregyházára. 18 bajnokin lépett pályára az előző idényben, majd komoly sérülést szenvedett, így a tavasz második felében már nem számíthatott rá a stáb. A rehabilitáció után már rendben van fizikálisan.

- Van bennem hiányérzet, mert a sérülés miatt nem tudtam annyit játszani, amennyit szerettem volna. Ennek ellenére mindig jó szívvel gondolok majd Nyíregyházára, mert nagyon megszerettem a várost, a szurkolókat, a családom is nagyon szeretett itt élni. Köszönettel tartozom Fekete Tivadar sportigazgatónak, mert megértő volt az egyeztetések során, tudja, hogy számomra most a legfontosabb, hogy játsszak – tette hozzá Deutsch Bence.

A Szpari nem gördített akadályt a csapatváltás elé. 

- Volt megkeresése más klubtól Bencének, és amikor leültünk erről egyeztetni, szerettem volna, hogy olyan döntés szülessen, amivel mindenki elégedett. Hosszú kihagyás van a háta mögött, számára most kiemelten fontosak a játékpercek. Kívánom, hogy a jövőben elkerüljék a sérülések, és sikeres éveket töltsön még a futball pályán - mondta Fekete Tivadar. a Nyíregyháza Spartacus sportigazgatója. 

A védőnek köszönjük szépen mindazt amit a klubért tett, további pályafutásához sok sikert kívánunk!

Vissza