Deutsch Bence a Pécs elleni találkozón sérült meg. Egy felugrás közben meglökték, rosszul érkezett vissza a talajra, és a térdében az első diagnózis szerint elszakadt a keresztszalag, sérült az oldalszalag és a porc is. Azóta megműtötték a védő keresztszalagját, és a beavatkozás jól sikerült.

- Úgy érzem, már túl vagyok a nehezén. Itthon vagyok, a feleségem mindenben segít, mondtam is neki, hogy a két gyerek mellé most kapott egy harmadikat. Szerencsére fájdalmam már nem nagyon van, kaptam egy rögzítőt a lábamra, amit három hétig hordanom kell. Aztán pedig jön majd a rehabilitáció, gyógytorna, minden ami segíti a felépülést. Borzasztó az a pechszéria ami a csapatot érte tavasszal sérülések szempontjából, és főleg a védelemből fogytak el az emberek. Sajnálom, hogy nem lehetek ott a többiekkel, és nem segíthetek. A gyógyulás tudom, hogy hosszú út lesz, de már előre tekintek – mondta Deutsch Bence.

A játékos a sok rossz hír mellé azért egy jót is kapott az orvosoktól. A porc nem sérült annyira, hogy szükség lett volna beavatkozásra, az oldalszalag részleges szakadása pedig majd magától gyógyul, nem kell műteni.

Vissza