Ur László visszatérhet a Szparihoz. A védővel mindenben megállapodott a klub, és az orvosi vizsgálat után aláírhatják a szükséges papírokat a felek. További három játékossal is megszületett az egyezség, de a csapat csak akkor köt szerződéseket, ha az orvosok mindent rendben találnak.

Csorba Szabolcs épp az egészségügyi gondjai miatt hozott meg egy nehéz döntést: befejezi a futballt. 

- Hetekig rágódtam, amíg végül be kellett látnom, nem folytathatom tovább. Harmadszor újult ki a lágyéksérvem, az elmúlt félévben minden tréningen fájdalmaim voltak, sőt már a hétköznapokban is több alkalommal voltak problémáim. Sajnos nem kerülhető el a műtét sem, ezért úgy döntöttem, befejezem a futballt. 24 évesen nehéz mindezt kimondani. A jövőben a civil életben dolgozok és tanulok majd, a klubbal közös megegyezéssel így szerződést bontottunk - mondta Csorba Szabolcs. 

- Szabolcs mindig a Szpari család tagja marad, várjuk a jövőben is a klub mérkőzésein, rendezvényein. A Spartacus vezetése ezúton is köszöni neki mindazt, amit a Nyíregyházáért tett, további civil pályafutásához sok sikert kívánunk - mondta Brekk János tulajdonos.  

Vissza