Családi nappal zárta a szezont a Nyíregyháza Spartacus. Volt mit ünnepelni, a női szakágnál és a férfi utánpótlásnál is több együttes bajnok lett. A foci a rendezvényen is fontos szerepet kapott.

Főzőverseny, habparti és sok-sok játék. Családi nappal zárta a szezont a Nyíregyháza Spartacus. A klub egy díjkiosztót is tartott, ahol jutalmazták az egyes korosztályok legjobb játékosait, de elismerést vehettek át a jó tanuló-jó sportoló fiatalok, és a stábtagok is.

A családi nappal szeretnének hagyományt teremteni, és minden évben megrendezni. A női szakágnál négy csapat is bajnok lett saját korcsoportjában, míg a fiúknál az U13-as csapat az idősebbek között lett a megye legjobbja, a Szpari II. pedig megnyerte a felnőtt megyei I. osztályú bajnokságot. Több tehetséges labdarúgó kezdte Nyíregyházán pályafutását, például az Angliában a héten gólt szerző Gazdag Dániel is innen indult. A Szpari II. a héten vehette át a bajnoki címmel járó serleget és az aranyérmeket. A felnőtt csapat június 20-án kezdi a felkészülést a következő idényre.

Vissza