Szerződést hosszabbított a Nyíregyháza Spartacus Baki Ákossal. A 28 éves védő egy éve érkezett a csapathoz, és az előző idényben alapembernek számított, 30 bajnokin volt kezdő és 3 gólt szerzett.

- Mind a két fél a közös folytatásban gondolkodott. A tavalyi szereplésünk után úgy érzem kötelességünk idén sokkal stabilabb teljesítményt nyújtani, és ebben szeretném segíteni a csapatot. Nagy megtiszteltetés volt, hogy csapatkapitány is lehettem, ezért úgy éreztem, valamit vissza kell adnom a klubnak! Épül az új stadion, ott szeretném kapitányként én kivezetni a fiúkat az első bajnokin - mondta Baki Ákos.

A belső védő szerződése lejárt, a felek pedig megegyeztek a közös folytatásról. Két éves szerződést kötött Baki Ákossal a Spartacus.

Hegedüs Lajos a szezon hajrájában érkezett a klubhoz, és az idény hátralévő mérkőzéseire szólt a szerződése. 

- Lajos nagyon nagy segítséget nyújtott nekünk, hogy az utolsó fordulókban rendelkezésünkre állt. Nehéz helyzetbe kerültünk, mert mindkét kapusunk sérülés miatt kidőlt a sorból, nagyban hozzásegített minket a bennmaradáshoz. A szezon végéig szólt a szerződése, köszönjük a munkáját, és további sok sikert kívánunk neki – mondta Fekete Tivadar sportigazgató.  

A játékosok közül Szokol Zsolt sem a Szparival kezdi az őszi idényt. Ő visszatér Sényőre.

- Zsoltinak is köszönettel tartozunk, mert évek óta segítette a klubot. Amikor lehetőséget kapott, igyekezett mindig maximumot nyújtani, és egy nagyon jó embert ismerhettünk meg személyében. További pályafutásához sok sikert kívánunk – tette hozzá a Nyíregyháza Spartacus sportigazgatója.

Vissza