Az első Szpari edzés 2018-ban. A labdarúgó együttes a Városi Stadion műfüves pályáján kezdte meg a felkészülést a tavaszi idényre. A héten még ráhangoló edzések, orvosi vizsgálatok és diagnosztikai felmérés szerepel a programban, vasárnap pedig Törökországba utazik a csapat edzőtáborba. Itt az orosz Kaliningrad ellen játszik felkészülési találkozót is a Szpari, majd hazatérve Nyíregyházán újabb két edzőmeccs, január 31-től ismét Törökországban pedig további négy találkozó vár a keretre külföldi csapatok ellen.

- Bene Ferencnek és nekem is az az álláspontunk hogy minőségi, lehetőleg külföldi csapatok ellen vívjunk felkészülési meccseket. Reményeim szerint ennek a tétmérkőzéseken meglesz az eredménye később. Nagyon hálás vagyok a klub vezetésének, hogy biztosítja számunkra, hogy két edzőtáborba is elutazhatunk, ez nagyon ritka a magyar másodosztályban – mondta Lucsánszky Tamás vezetőedző.

Az őszi szezon hajrája jól sikerült a csapat számára. A klub vezetése abban bízik, tavasszal még eredményesebb lesz az együttes.

- Természetesen minden meccset szeretnénk megnyerni, minden találkozónak így futunk neki. A célunk az, hogy a lehető legsikeresebb tavaszt hozzuk, és majd meglátjuk, ez mire lesz elég. Nem mondtunk le arról az álmunkról, hogy a legrövidebb időn belül feljussunk az élvonalba, de azt is tudjuk, hogy jelenleg már nem csak a mi kezünkben van a sorsunk - mondta Szűcs Mihály sportigazgató.

A játékosok négy hét szabadság után tértek vissza, és várták a felkészülés kezdetét.

- Egy nagyon jó közösséget alkotunk, így vártuk már a találkozást. Jó volt persze otthon lenni, pihenni, de azért hiányzott a játék - mondta Jova Levente csapatkapitány.

Ami a keretet illeti a korábbi sérültek közül Szokol Zsolt már a többiekkel készült, és Forró Gyula lába is folyamatosan javul, ő az első edzőtábortól dolgozhat a többiekkel. A keretből egyelőre csak Rudolf Gergely távozott, és nagy mozgás nem is várható a szünetben, de a klub vezetése folyamatosan tárgyal labdarúgókkal.

Nagy Máté, az U19-es csapat kapusa már a felnőttekkel készült, és a Cigándon ősszel kölcsönben futballozó Ötvös Bence is Nyíregyházán kezdte el a felkészülést. Van olyan futballista, akivel napokon belül szerződést köthet a klub. Arra is van ígéret, hogy felülvizsgálják a vasárnapi mérkőzésrendezést a szövetségnél, amennyiben engedélyezik, a Szpari szombaton játszaná találkozóit. 

Vissza