Az Anzsi Mahacskala ellen vívta első felkészülési találkozóját a Szlovéniában edzőtáborozó Nyíregyháza Spartacus. A kezdőben Hinora Kristóf is helyet kapott, a 19 éves játékost az MTK-tól vette kölcsön a Szpari. Az oroszoknál a kezdőben nagyrészt az első keret játékosai szerepeltek.

Nyíregyháza Spartacus – Anzsi Mahacskala 3-2 (3-2)

Szlovénia

Nyíregyháza 1. félidő: Jova – Hinora, Fodor, Kelemen, Farkas, Csilus, Kesztyűs, Gajdos, Rudolf, Rezes, Dragóner

2. félidő: Jova – Szokol, Rubus, Kónya, Papp, Horváth, Kártik, Holdampf, Sinanovic (Csernák 68.p), Gréczi, Bíró

vezetőedző: Lucsánszky Tamás  

Jó iramban kezdődött a találkozó, és bár mindkét kapu előtt adódott lehetőség, az első gólt az Anzsi szerezte a 18. percben egy hátul eladott labda után. Sokáig azonban nem volt hátrányban a Szpari, két perccel később egy szögletet követően Rezes László egyenlített, 1-1. Újabb két perc, és újabb nyíregyházi találat! Ezúttal Rudolf Gergely 18 méterről ballal hatalmas gólt lőtt a bal felső sarokba, 2-1. Próbált egyenlíteni az Anzsi, de jól védekezett a Nyíregyháza, sőt a 35. percben egy kontra végén ismét Rudolf Gergely volt eredményes, 3-1! Potyogtak a gólok a folytatásban is, a 41. percben szépített a Mahacskala, így a szünetben 3-2 volt az állás. Fordulás után komplett csapatot cserélt Lucsánszky Tamás, és sok fiatal kapott lehetőséget. Kevés helyzetet hozott a játékrész, és az eredmény nem is változott, így a Szpari megnyerte a találkozót.  

Vissza