1980. májusában nagyon nem szerették Nyíregyházán a kazincbarcikai csapatot. 16000 szurkoló készült megünnepelni az NB-I-be kerülést, ám a barcikaiak 1-0-ra győztek a Városi Stadionban. Más kérdés, hogy a Spartacus így is feljutott... Különösen a nyolcvanas években számított mumusnak a borsodi csapat a mieink számára, 1988-ig hétszer nyertek ellenünk, miközben a Szpari csak kétszer győzött. Aztán 2010 után fordult a kocka, azóta mi nyertünk hétszer, és a Kazincbarcika csak kétszer. Vasárnap 45. alkalommal találkozik a két csapat. 

A Kazincbarcika eddig hat pontot gyűjtött az idei szezonban, egy győzelem mellett három döntetlenjük van, hazai pályán eddig csak egy pontot szereztek, inkább idegenben hatékonyak. Kovác Alan személyében egy korábbi Spartacus játékos is a keretük tagja, Gálhidi Györgyöt pedig a vendég drukkerek ismerhetik jól, mivel vezetőedzőnk irányította a barcikaiakat a 2018/2019-es szezontól a tavalyi év végéig. De Hornyák Marcell számára sem ismeretlen a csapat, ő futballozott Kazincbarcikán. 

A vasárnapi vendégek kerete több helyen változott a nyári szünetben. 

Érkezők: Bereczki Dániel (Debreceni VSC), Dávid Zoltán Gergő (Békéscsaba), Kelemen Marko (szlovák, Spartak Trnava – Szlovákia), Majzik Adrián (AFK Csíkszereda / Miercurea Ciuc – Románia), Tóth László (Vasas FC – kölcsönből vissza), Zahorán Balázs (Békéscsaba), Orosz Donát, Korbély Kristóf, Tóth Borisz, Szűcs Kornél (mind DVTK – kölcsönbe)

Távozók: Ádám Ferenc (Putnok – ismét kölcsönbe), Berki István (ETO FC Győr), Fekete Ádám (?), Gábor Lukács (Kecskemét), Géringer Tamás (Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza), Harangozó Bence (SC Sopron), Kréti Gergő (Putnok), Lakatos Miklós (Putnok – ismét kölcsönbe), Virág Ákos (FC Hatvan)

A Szparinál Jánvári Gábor sérülése javul, van esély arra, hogy pályára lépjen a hétvégén. A vasárnapi találkozó 19 órakor kezdődik. 

Vissza