A Szpari - Loki másnapján, azaz vasárnap második csapatunk is pályára lép. 11 órától Örökösföldön a Karcagot fogadjuk az NB-III-ban. 

– Az elmúlt két hetünk is munkával telt, a szabad hétvégét is kihasználtuk, hogy a terhelés, pihenés aránya meglegyen. A Karcag egy szakmailag jól felépített, minőségi, egységes csapat, amely nem véletlenül áll a harmadik helyen. Mi hátulról vagyunk a harmadikak, vasárnap arra törekszünk, hogy hazai pályán eltüntessük ezt a különbséget - mondta Török László, a Nyíregyháza Spartacus II. vezetőedzője. 

A vendégek jó formában vannak, eddigi hét meccsükből csak egyet veszítettek el, négyszer győztek. A legutóbbi fordulóban 4-0-ra verték a Mátészalkát. 

Vissza