Törtei Tamás csapatkapitány sérülése után Rudolf Gergely karjára kerülhet a karszalag vasárnap a Cegléd ellen. Feltéve, hogy a támadó játszhat. A héten sérülés miatt hagyott ki tréningeket. 

- Még Szegeden kaptam több rúgást is a lábamra, egy helyen a bőr is felrepedt, de ez nem okoz gondot. Egy belépő után viszont bedagadt a combom, kezelésekre is jártam a héten, de szeretnék pályára lépni vasárnap a Cegléd ellen, és már a pénteki edzésen a többiekkel készülök. Mindenképp győzni akarunk, és meg kell szakítani azt a rossz szériát amiben most vagyunk. Nem lesz könnyű mérkőzés, az NB-II-ben kiegyenlített a mezőny, de most a legfontosabb, hogy három pontot szerezzünk. Nagyon sajnálom Törtei Tamás sérülését, ilyen nehéz helyzetben minden játékosra szükségünk van, tudom, hogy mit él most át, reméljük minél hamarabb visszatér - mondta Rudolf Gergely. 

A ceglédieknél Albert Ádám a leggólerősebb játékos, a középpályás eddig nyolc alkalommal volt eredményes, de Szabó Viktor is jó formában van, legutóbb ő szerezte a Siófok ellen a pontot érő gólt, előtte pedig a ZTE ellen is a hajrában talált be, győzelemhez juttatva együttesét. A vendégek jelenleg a 18. helyen állnak a tabellán. Márciusban a korábbi vezetőedző Nagy Mihály váratlanul távozott, azóta Miskei Attila irányítja a Ceglédet.  

Vissza