A hétvégén Újpesten lépünk pályára az OTP Bank Liga következő fordulójában. Várhatóan sok néző előtt játszhat majd a csapat, és vannak, akiknek nem lesz szokatlan a Szusza Ferenc Stadion atmoszférája. Aboubakar Keita nyáron érkezett klubunkhoz, és szerződtetése után a Ferencváros ellen azonnal pályára is kellett lépnie. Azóta pedig mindig kezdő volt.

A Diósgyőr ellen a szintén Újpestről érkező Ognjen Radosevic váltotta csereként, aki kölcsönben van nálunk.

- Furcsa érzés lesz ellenfélként érkezni a Szusza Ferenc Stadionba, de biztos vagyok abban, hogy jó hangulatú mérkőzés lesz. Nehéz mérkőzésre számítok, mert erős játékoskerete van az Újpestnek, stabil csapat, és nagyon kevés gólt kapnak. Mi is jó formában vagyunk, így izgalmas meccset várok – mondta Ognjen Radosevic.

A bajnoki szünetben igyekezett kijavítani a csapat a korábbi hibákat, és a játékosok már nagyon várják a folytatást.

- Annak örülök, hogy mindenki nehéz ellenfélnek tart minket, mert bizonyítottuk, hogy bárki ellen képesek vagyunk nyerni, és szoros meccseket vívtunk az élcsapatokkal is. Sokat számítanak a szurkolók is, a rangadóinkon óriási érzés volt belépni a stadionba, és biztos vagyok abban, hogy most Újpesten is hasonló vár majd ránk. Egy futballista számára mindig nagy élmény, ha telt ház előtt, remek hangulatban focizhat – tette hozzá a fiatal játékos.

Az Újpest – Nyíregyháza Spartacus mérkőzés szombaton 19.30-kor kezdődik.

Vissza