A tizenkét legjobb iskolai futsalos csapat, összesen 120 versenyző mérkőzött meg Pécsett a hétvégén a IV. korcsoportban, ahol végül Fejér megyébe került az aranyérem.

A pécsi eseményt a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Baranya Vármegyei Diáksport Egyesület rendezte a Gandhi Gimnázium Sportcsarnokában. Az országos döntőbe bejutott 12 csapat közé Bács-Kiskun megye két csapatot is tudott delegálni, és az évek óta eredményesen szereplő iskolák ezúttal is kvalifikálni tudtak a csúcseseményre. A győztes Felcsúti Endresz György Általános Iskola csapata a helyi akadémiára épül, így folyamatosan kimagaslóan szerepelnek a futsal Diákolimpián. A megnyitón többek között Nyőgéri Lajos, Pécs MJV alpolgármestere és Bogyay Zoltán, a Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya Vármegyei igazgatója is részt vett, az MDSZ-t pedig Együd-Máthé Vivien, a Területi Koordinációs és Szolgáltatási Osztály vezetője képviselte.

A teltház előtt megrendezett fantasztikus hangulatú mérkőzéseken az alábbi iskolák szerezték meg az érmeket:

I.Endresz György Általános Iskola, Felcsút
II.Csanádi Árpád Sportiskola, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
III.Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

Különdíjasok:

Legjobb mezőnyjátékos: Kiss Kevin Kolos, Csanádi Árpád Sportiskola, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
Legjobb kapus: Ocsenás Oszkár Péter, Endresz György Általános Iskola, Felcsút
Gólkirály: Marosi Máté, Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola - 8 gól

A harmadik helyezett Arany csapatának több tagja is a Nyíregyháza Spartacus BJLA labdarúgója, edzőjük, Fejér Márkó pedig szintén a Szpari kötelékéhez tartozik. 

Vissza