Az eső miatt nem csak egymással, a pályával is meg kellett küzdeniük a csapatoknak, mély volt a talaj. Hazai oldalon Tóth Cintia ezúttal sérülés miatt nem léphetett pályára. 

Nyíregyháza Spartacus – Szent Mihály FC 0-7 (0-4)

NYVSC pálya

Jv: Tóth Zsolt(Gecsei, Kovács)

Nyíregyháza: Kovács –  Nagy V (Hudák 37.p),Bornemisza, Czégény (Balla a szünetben), Nagy B, Kocsis, Balogh, Urai, Nagy-Peti, Fekete, Kertész(Garda 79.p)

vezetőedző:Makay Robin

Szent Mihály FC: Schildkraut – Temesváry, Harcel, Szil, Zimányi Kovács, Sávai(Frankó 46.p), Pilán, Szántó, Lipták (Cselenák 56.p), Vass, Török

vezetőedző: Cserenkó Szabolcs

 Az első tíz percben mindkét kapu előtt adódott lehetőség. A vendégek Szil és Zimányi Kovács révén veszélyeztettek, de Kovács Dzsenifer mindkét esetben hárított, hazai részről pedig Czégény Zsuzsanna lövése kerülte el a kaput. Nyílt volt a meccs, és Temesváry, majd Bornemissza Barbara előtt adódott lehetőség, és Kertész Réka is nagy helyzetbe került de nem született gól. A 24. percben viszont igen, amikor Zimányi Kovács kapott jó labdát, és higgadtan lőtt a kapuba, 0-1. Nem sokkal később növelte előnyét a Szent Mihály. Egy nyíregyházi akció végén a vendégek kapusa hárított, majd a kontrából Szil talált be, 0-2. Szépíthetett volna a Szpari, de egy kapu előtti kavarodás után nagyot mentett Schildkraut, az ellentámadás pedig megint veszélyes volt, de a kapufát találták el a vendégek. A 36. percben viszont Zimányi Kovács másodszor is eredményes volt egy kipattanó után, 0-3. A középkezdést követően megint Zimányi Kovács került helyzetbe, a mieink buktatták, 11-es. A büntetőt a sértett végezte el, 0-4, a válogatott játékost nem lehetett tartani. Fordulás után is a vendégek kezdtek jobban, az első támadásukból Török gólt lőtt, 0-5. Urai Bianka közel állt a szépítéshez,de lövése nem volt pontos, a 73. percben pedig Kertész Réka szabadrúgását fogta a kapus, majd Kovács Dzsenifer is védett egy nagyot a másik oldalon Zimányi Kovács emelésénél. A hajrában beívelésekkel próbálkozott a Nyíregyháza, de rendre lehúzta a labdát Schildkraut. Miközben a hazaiak kockáztattak a becsületgólért, Vass indult meg egyedül, és a kapuba lőtt, 0-6. És sajnos még nem volt vége, a 90. percben Zimányi Kovács megint villant egy indítás végén, 0-7. A Szent Mihály korábban az Egernek 14-et, a Nyírségnek 11-et, a Monornak 5-öt rúgott a bajnokságban, és megmutatta, miért áll a második helyen a tabellán, de a Nyíregyháza Spartacus a sok hibával meg is könnyítette dolgukat. A Szpari női csapata elszenvedte második vereségét a bajnokságban. 

Makay Robin vezetőedző Nyíregyháza: - Borzasztó egyéni hibák után kaptuk a gólokat, támadásban pedig dekoncentráltak voltunk, helyzeteinket nem tudtuk értékesíteni. Ezt az arcát eddig még nem mutatta meg a csapat, remélem többé nem is fogja. 

Cserenkó Szabolcs vezetőedző, Szent Mihály:  - Nagyon büszke vagyok a lányokra, hiszen hosszú utazást követően a nehéz időjárási körülmények ellenére is remekül futballoztak, és kiváló ellenfelet vertek meg magabiztosan.  

Vissza